Szerződésminták - Figyelemfelhívás az elektronikus határidős kereskedelemhez

FIGYELEM FELHÍVÁS


Jelen figyelemfelhívás nem pótolja a határidős kereskedés lebonyolításához szükséges dokumentumok megismerését. A jelen figyelemfelhívás kiegészítője a határidős kereskedéshez kapcsolódó kockázatfeltáró nyilatkozatnak, és azt semmi esetre sem helyettesíti. A figyelemfelhívással az KBC Equitas Zrt. célja, hogy átláthatóbbá tegye a saját kereskedési rendszerét, illetve a Budapesti Értéktőzsde határidős piacát.

Az KBC Equitas Zrt. ezúton hívja fel Tisztelt Ügyfelei figyelmét az alábbiakban részletezett, az KBC Equitas Zrt. elektronikus határidős kereskedési rendszerével, valamint a Budapesti Értéktőzsde határidős piacával kapcsolatos, kiemelt fontosságú kockázatokra, tényezőkre:

  1. Az KBC Equitas Zrt. elektronikus határidős kereskedési rendszere

    Az KBC Equitas Zrt. a Budapesti Értéktőzsdén folytatott határidős kereskedésre saját technológiát fejlesztett, amely technológia automatikusan kezeli az ügyfelek által kezdeményezett tranzakciók lebonyolítását, a nyitott pozíciók folyamatos figyelését, a kényszerlikvidálást és minden, a pozíciókkal kapcsolatos nyilvántartást. Az automatikus rendszer a figyelmeztetési limitek elérésekor automatikusan felhívja az ügyfél figyelmét arra, hogy a piaci tendenciák miatt szükséges lehet a fedezet kiegészítése a megfelelő fedezet biztosítása érdekekében. A megfelelő mértékû fedezetnek folyamatosan rendelkezésre kell állnia, annak hiánya azonnali kényszerlikvidálást eredményez.

    Felhívjuk a Tisztelt Ügyfelünk figyelmét arra, hogy a megfelelő szintû fedezet biztosítása kizárólag az Ügyfél feladata. Amennyiben a nyitott pozíció fedezete eléri a kényszerlikvidálási szintet, az KBC Equitas Zrt. kereskedési rendszere automatikusan likvidálja az ügyfél pozícióját.

    Felhívjuk a Tisztelt Ügyfelünk figyelmét arra, hogy a határidős tőzsdei kereskedéssel kapcsolatosan alaposan tanulmányozza az KBC Equitas Zrt. üzletszabályzatát, az üzletszabályzat elválaszthatatlan részét képező kondíciós listát (ahol egyebek mellett a fedezetként elfogadott befektetési eszközökről, a figyelmeztetési limitről, a kényszerlikvidálási szintről, a megkövetelt fedezet nagyságáról kaphat információt), az ügyfél által aláírt határidős keretszerződést, valamint a kockázatfeltáró nyilatkozatot.

    Kérjük Tisztelt Ügyfelünket, hogy forduljon ügyfélszolgálatunkhoz e-mailen és/vagy telefonos megkereséssel, amennyiben bármilyen kérdése merül fel a határidős kereskedéssel kapcsolatban.

  2. A Budapesti Értéktőzsde határidős piaca

    A Budapesti Értéktőzsde határidős piacának csupán egyik szekciótagja az KBC Equitas Zrt. Társaságunk ügyfeleink megbízásából a tőzsde határidős összforgalmának csak töredékrészét bonyolítja.

    Az KBC Equitas Zrt. felhívja Tisztelt Ügyfelei és mindazon érdeklődők figyelmét, akik elemzéseit, írásait olvassák, illetve az KBC Equitas Zrt. tőzsdei elektronikus kereskedési rendszerét használják, hogy a tőkepiaci folyamatok változásai olyan tényezőktől függnek, amelyre az KBC Equitas Zrt-nek nincs ráhatása, ezért a befektetők által kezdeményezett befektetési, vagy egyéb tevékenységek következményeiért az KBC Equitas Zrt. felelősséget nem vállal, ennek következtében a felelősség az KBC Equitas Zrt-re nem hárítható át.

    A határidős tőzsdei kereskedés volumene, likviditása erősen változó, és míg az egyik kereskedési napon magas a forgalom, addig a következő napon már lehet, hogy csak töredékrésze az előző napinak. Éppen ezért a nyitott pozíciók zárása – hangsúlyosan kiemelve a kényszerlikvidálást – különböző időpontokban különböző nehézségû lehet.
    Az KBC Equitas Zrt. felhívja Tisztelt Ügyfelei figyelmét arra, hogy a Budapesti Értéktőzsde határidős kereskedésének volatilitásából adódóan, a piac egyéb szereplőinek piaci magatartásából (pl.: pánik-vétel, pánik-eladás) is következhet a határidős pozíció árának negatív változása, ami a megkövetelt fedezet esetleges hiányaként az Ügyfél pozíciójának, vagy a pozíció egy részének kényszerlikvidálásával járhat, függetlenül attól, hogy a prompt piacon (azonnali, nem határidős piac) a BUX értékének, és/vagy a részvények árfolyamának változása teljesen, vagy részben eltérően alakul.

    Az KBC Equitas Zrt. felhívja Tisztelt Ügyfelei figyelmét arra, hogy saját Ügyfelei, vagy más piaci szereplők kényszerlikvidálása miatt a határidős piacon további kényszerlikvidálások kezdődhetnek el, és hangsúlyozottan kiemelendő, hogy az KBC Equitas Zrt. tőzsdei elektronikus határidős kereskedési rendszere teljesen automatikusan úton jár el, ami a piac határidős árfolyamához köti a fedezettséget. Ennek következtében tehát olyan árfolyamú piaci kötés esetén, ahol az Ügyfél már nem rendelkezik megfelelő mértékû fedezettel, a kényszerlikvidálás azonnal megkezdődik.

    Az KBC Equitas Zrt. felhívja Tisztelt Ügyfelei figyelmét arra, hogy a kényszerlikvidálás lebonyolítása során az esetleges alacsony tőzsdei likviditásból, valamint az Ügyfél pozíciójának nagyságából eredően előfordulhat, hogy az addig tapasztalt piaci tendenciától eltérő, vagy azt lényegesen „erősítő” irányban mehet végbe a kényszerlikvidálás.


AZ KBC EQUITAS ZRT. FELHÍVJA ÜGYFELEI FIGYELMÉT, HOGY MEGFELELÕ MÉRLEGELÉS ÚTJÁN HOZZÁK MEG BEFEKTETÉSI DÖNTÉSEIKET, ÉS A NYITÁSKÉNT VÁSÁROLT VAGY ELADOTT HATÁRIDÕS TERMÉK NAGYSEGRENDJÉT ÚGY HATÁROZZÁK MEG, HOGY A PIAC SZÉLSÕSÉGES ALAKULÁSA ESETÉN SE OKOZHASSON NEHÉZSÉGET A MEGFELELÕ FEDEZET BIZTOSÍTÁSA.